Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

gyertyan

Gyertyán

Közönséges gyertyán (Carpinus betulus):

A gyertyán Dél-Angliától Dél-Svédországig, a Kárpátoktól keletre már alig terjed, de dél felé, Kis-Ázsián át a Kaukázusig, és az Elbursz-hegységig a meghatározó erdei fák egyike. Nálunk a hűvösebb hegyvidéki és dombsági völgyek, szurdokok, a vízgazdálkodás terén jó fekvésű löszmélyutak, tehát a vízbefogadó területek jellegzetes fája. Erdei összekötő kapocsként jelennek meg a tölgyesek és a bükkösök között. Ki ne ismerné világosszürke, gyökérágak szerint bordás törzsét, gyakran a talaj felszínén szétfutó, a talajból kiemelkedő gyökereit, a hegyvidéki kirándulások “lépcsőfokait”...

A gyertyán nálunk ritkán nő 20 m-nél magasabbra. Főleg kocsánytalan tölggyel (Quercus petraea), magas kőrissel (Fraxinus excelsior), madárcseresznyével (Prunus avium) társul. Fái alatt szőnyeget formál a kis meténg, a kapotnyak, délen a csodabogyó zöldell egész télen át, míg nyugaton alatta virít a vadciklámen.

A gyertyán kedveli a nedves talajt és a párás levegőt, ezért vízgyűjtő, mély pontokra telepítsük – akár többet is egymáshoz közel, akár pár méterre egymástól. Fái jól viselik a törzsek közelséget, és a “törzsek sűrűje” a széthajló koronával valóságos kis “kerekerdőt” formálhat a kertben – akár az eresz vizét is kivezethetjük csoportjaira. (Sűrűn ültetve és nyírva, a gyertyánból kitűnő sövény is formálható, bár itt, most nem ez a cél.) Levelei többé-kevésbé 10 cm-esek, hosszúkás tojásdad alakúak, az erek szerint kétszeresen fűrészes-fogas szélűek, ősszel világos sárgába öltöznek, a levelek kis részben a vesszőkön maradnak. A tavasz fakadásával bújnak elő a barkarügyekből a termő- és porzós barkák. A három-karéjos felleveles termő barkafüzérek zöldből sárgászöldre, majd barnára érve szétesnek, s fellevél-szárnyaikon repítik a fél centis makkocskákat a szél útjára.

Árnyas kertek, de akár sötét bérház-udvarok meghatározó színfoltja lehet a gyertyán. Utcasorfának ritkán ültetik, pedig árnyas völgyek útjait jó hangulattal szegélyezhetné, s mert jól viseli a metszést, könnyű magasabbra, és viszonylag egyenes, kellemesen játékos törzs-dőlésű fasorrá nevelni.

A fiatal csemeték, suhángok kerti talajban, kezdetben lehetőleg gyakori öntözéssel (hetente 1 vödörnyi) igen gyorsan nőnek, s az eredetileg 1,5 m-es fácskák 4 év alatt akar a 3–4 m-t is elérhetik.

Ahová lehet, ültessünk gyertyánt! Törzse díszít, lombja kellemes, lágy, gyorsan bomló. Apró makkjait összeszedi a vadvilág és a széllel gyorsan terjedő makkokból hamar újul, ha van rá hely. Ültetésével a „gyomfák” helyett egy szép, őshonos erdei fajt terjesztünk, tehát segítjük a növényzet természetszerű újraépülését, regenerálódását, fészkelő- és búvóhelyek kialakulását.

Szükséges ültetési távolság fától, kerítéstől, épülettől 9m > 7m. Távolság 3-as kötésben való ültetéshez 5-3 m, sőt sövényszerűen is telepíthető 2 méterenként.


 Carpinus_betulus_nyari_habitus Carpinus_betulus_termos_barkafuzer

Carpinus_betulus_kozelkep_a_makkocskakkal Carpinus_betulus_torzs_kereg

Képek forrása: Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány archívuma