Humer_visszater3

Csak tudatosan! Hümér utat mutat a Zöld Hősöknek

A „Hümér kalandjai a Zöld óvodában” című foglalkoztató füzet nagy sikerére való tekintettel Hümér most visszatér egy újabb foglalkoztató füzet formájában, ami harmadik és negyedik osztályos általános iskolás tanulóknak szól. Hümér sokat tanulva korábbi hibáiból játékos módon meséli el az Éghajlatváltozás, a víz és vízfogyasztás, az energia és energiahatékonyság, a közlekedés és a hulladék témáját. Külön fejezet foglalkozik a szavak erejével, ami a tanultak továbbadását segíti nem csak a gyerekek között, de a felnőttek irányába is.

A foglalkoztató füzetet szeretettel ajánljuk általános iskolás pedagógusoknak, szülőknek és persze 3-4 osztályos gyerekeknek is, akik szeretnének gyakorlati tudást szerezni 5 jelenleg globálisan fontos környezetvédelmi témáról.

A kiadvány ingyenesen letölthető innen.

Jó tanulást kívánunk!

A foglalkoztató füzetet a Hegyvidéki Zöld Iroda, Csernus Dóra klímaszakértő és a Budai Rajziskola készítette el, az Energiatudatos Hegyvidék című KEHOP-5.4.1 projekt keretében, ami kapcsolódik egy 2021 tavaszán szervezésre kerülő iskolai szakkörhöz.