Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

legszebb_kertek

A LEGSZEBB TERMÉSZETKÖZELI KERTEK

A Klímabarát esték októberi rendezvénye alkalmat adott a legjobbnak ítélt kertek díjazására. A „Kertemben a természet” elnevezésű pályázat ötlete néhány évvel ezelőtt pattant ki egy hegyvidéki szomszédunk, James Atkins fejéből. A megvalósítás a járvány miatt elég lassan alakult, de minden nehézségért kárpótlást jelentett, hogy már az első kiírás alkalmával 55 kerületi kerttulajdonos jelentkezett a megméretésre.

A szakértőkből álló zsűri megállapítása szerint a pályázók többsége teljesítette az alapvető elvárásokat, azaz valóban természetközeli kerteket lehetett rangsorolni. A bírálat során előnyt jelentett a csapadékvíz helyben történő hasznosítása, a komposztálás, a hazai fajok ültetése, a viráglátogató rovarokat vonzó és kiszolgáló növényállomány, a madarak és más kerti állatok (gyíkok, denevérek, sünök stb.) életkörülményeinek megteremtése.

A_legszebb_termeszetkozeli_kertek1

Az első díjat Oláh Zoltán vehette át. A Galgóczy utcai kert különlegessége, hogy a gyepszinttől a lomboronáig tudatosan összeválogatott növényfajok fejlődnek. A sűrű beültetés olyan hűvös és nedves mikroklímát teremt, amiben a százéves fenyők is otthon érzik magukat. Az arborétumszerű hatást fokozza a hazánkban védett és a kerületben egyébként nem is honos ciklámenek gazdag állománya.

Iványi Mónika Mártonhegyi úti kertje egészen más módon természetes. A központi kis gyepfolt szabálytalan alakját a kerti tó, az íves virágágyak alakítják ki. A zöld hátteret szabályosan nyírt bokrok adják, amelyek elrejtik az aktívan használt komposztálókat. A kerti padok nem csak hangulati elemként kerültek a kertbe, hiszen aki oda belép, tényleg szívesen maradna. Ez a vonzerő második díjat ért a versenyben.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Székely-Balogh Szilvia állhatott fel, aki – stílszerűen – egy Nárcisz utcai kerttel nevezett. Itt kiemelést érdemel a „vad” gyep, amelyet évente csak két-három alkalommal nyírnak, de akkor is meghagyják a virágzó vadvirágok szigeteit. A virágokon gyűjtő rovaroknak nem is kell messzire menniük, mert a társasházban lakó gyerekekkel együtt épített „nagyszállóban” bőven jut hely mindenkinek. A komposztálás részben a funkcionalitás mellett nagyon tetszetős ágakból font kasokban történik.

A pályázatot szervező Hegyvidéki Zöld Iroda további tizenhat kertet tartott kiemelésre érdemesnek. A díjkiosztón ezeknek a tulajdonosai is ajándékcsomagot kaptak, amiben egy kerítésre kitehető „Kertemben a természet” táblácska is lapult. A természetközeli kerttel rendelkező pályázók mindegyike sikeres részvételt igazoló oklevéllel gazdagodott.

A díjkiosztó után a kerttulajdonosok egy része kihasználta a ritkán adódó lehetőséget, hogy megismerkedjen más kerületi kertbarátokkal, vagy éppen a zsűri jelen lévő tagjaival. Rózsa Zoltán, a Hegyvidéki Zöld Iroda vezetője elmondta, hogy a kétségkívül sikeres pályázatot a következő évben is szeretné meghirdetni az önkormányzat, újabb kincsek felbukkanásában bízva. Aki tehát szívesen versenybe szállna, most még elvégezhet néhány szükséges simítást, hogy jövőre a kert természetességének teljességében várhassa a zsűri látogatását.

BI.

Az eredeti cikk a Hegyvidék újságban jelent meg. (https://www.hegyvidekujsag.hu/archivum/archivum-2021-november-2/legszebb)