Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Varosi_meheszet

VÁROSI MÉHÉSZET

A városi méhészkedés és a beporzók védelmének témája ismerős lehet a XII. kerületben élők számára, de az talán kevésbé köztudott, hogy a miénk nem egy elszigetelt kezdeményezés. Európa több városában folynak előremutató és úttörő fejlesztések e téren. Erről adott tömör áttekintést egy kiállítás a Hegyvidéki Kulturális Szalonban.

A kerek, 10. születésnapját ünneplő Hegyvidéki Kulturális Szalon is csatlakozott a Hegyvidéki Méhbarát Hálózathoz, így kézenfekvő volt, hogy otthont adjon a témakörrel kapcsolatos kiállításnak. A nemzetközi partnerség egyes résztvevőit bemutató tablók rövid – de mézédes! – ízelítőt nyújtottak a szerteágazó tevékenységekről.

Kiderült például, hogy a magyarok által is szívesen látogatott Halkidiki-félszigeten fekvő görög partnerváros, bár az ókor óta bizonyítottan intenzív méhészeti központ, ma is fontosnak tartja fejleszteni az ágazatot. A hagyományos tengerparti turizmus kiegészítéseként olyan méhészetre, mézre épülő turisztikai látványosságokat dolgozott ki, amik színesítik és kiegészítik a vendégfogadást. Mestersége címere is lehetne a florentin, az a süteménykülönlegesség, ami a helyi, mediterrán növényzet, a hanga, a fenyők vagy a zanót virágaiból gyűjtött fajtamézekből készül.

Varosi_meheszet

Hol érezhetnék magukat jobban a méhek, mint egy településen, aminek a neve hervadhatatlant jelent? A középkori portugál város, Amarante azért további méhészeti különlegességeket is kínál.

Egyrészt számunkra egzotikusan hangoznak a környékbeli mézek, hiszen nálunk sem gesztenye-, sem rozmaring-, sem narancsvirágmézet nem gyűjtenek a méhek. Másrészt maguk a rovarok sem ugyanazok, mint amik itthon zümmögnek. Az Ibériai-félsziget e szegletében egy helyi alfaj terjedt el, amelyik kicsit agresszívebb ugyan, de talán ebből adódóan ellenállóbb is. Hazánkban is hasznosítható példa lehet a helyi termálfürdőben bevezetett mézalapú kezelés, ami már a kényeztető mézpakolást elképzelve is biztos megnyugvást ígér.

A harmadik mediterrán példa főszereplője Cesena. Az ottaniak mindent megvalósítanak méhészeti témában, amit egy olasztól várunk. Egy cég olyan innovatív látványkaptárt fejlesztett ki és gyárt, aminek a segítségével a méhek mozgása, munkája anélkül is megfigyelhető, hogy a rovarokat zavarnánk, és ezzel kivívnánk a haragjukat.

Persze ott van a helyi fagylaltkülönlegesség is, amiben főszerepet kap a környéken termelt méz! Ki ne bandukolna végig a városi méhbarátsétán, miközben eredeti olasz mézes fagylaltot nyalogathat…? Ha pedig a melegben megolvadó finomság netán lecsöppen, már ott is terem néhány méh, hogy zárja a körforgást, és újrahasznosítsa az édességet.

Varosi_meheszet2

A sajnos csak rövid ideig nyitva tartó kiállítás tartalmas időtöltést biztosított az éppen a Hegyvidéki Kulturális Szalonban táborozó gyerekeknek, szüleiknek, nagyszüleiknek, és alkalmat adott ritkábban elérhető fajtamézek beszerzésére. A megnyitón Menyhárt Éva, a szalon vezetője köszöntötte a résztvevőket, és invitálta őket a témába vágó többi program meglátogatására. Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Szövetségének elnöke a Méhbarát Hálózat XII. kerületi eredményeit méltatta, majd Földváry Gergely, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény történésze tartott előadást a hegyvidéki méhészet múltjáról. Végezetül a mézkülönlegességeket készítő és árusító makói méhész, Szabó Olivér beszélt a méhlegelők fontosságáról.

A kiállításra a méhek is meghívást kaptak, ám kimentették magukat azzal, hogy a nyári hőségben nekik a kaptárok hűtésével kell foglalkozniuk. Sajnáljuk, de megértjük!

BI.

Eredeti cikk:

https://www.hegyvidekujsag.hu/archivum/archivum-2021-julius-6/varosi-meheszet