Hatezer lépés a János-hegyen
A hegyvidéki erdők és rétek nyár eleji növényvilágával ismerkedhettünk a júniusi botanikai sétán. A Szépjuhásznétól Zugligetig tartó útvonal bejárása során nagyjából ötven őshonos növényt láttunk, amelyek közül némelyik egészen különleges nevet kapott. De hogy jön ide az erdőmester fagyi?
"Nyomós kúttól nyomós kútig megyünk" – foglalta össze a legutóbbi botanikai séta tervezett útvonalát dr. Csontos Péter terepbotanikus, élővilágvédelmi szakember. Bár a kék közkutak nem tartoznak a szakterületéhez, de – néhány növényfajhoz hasonlóan – ezek is egyre ritkábbak a környéken. Vízből végül nem volt hiány, mert a program utolsó perceire eleredt az eső.
Az ebír, a csüdfű, az iszalag és társaik
A séta első állomása néhány lépés távolságra a Budakeszi úttól, már az erdő fái között volt, ahol a mintegy 20 fős csapat tagjai megtudhatták, hogy a vadcseresznye a gyertyános tölgyesekben él. Tavasszal, amikor a fák még nem lombosodnak ki, a fehéren virágzó cseresznyék messzebbről nézve szépen kirajzolják a domboldalakon a gyertyános tölgyesek zónáját. Felettük már a bükkösök következnek, alattuk pedig a tölgyesek, amelyek egyikében sem gyakori a vadcseresznye.
A sűrű, gazdag cserjeszinttel jellemezhető erdőben kevés fény jut a talajra, de még így is sok lágyszárú növény bukkant fel az ösvény mellett. Az erdei ebír, a sokvirágú salamonpecsét és az erdei turbolya mellett az édeslevelű csüdfű néhány példányát is megszemlélhettük. A borsó rokonságába tartozó csüdfű fiatal levelei valóban kicsit édeskések, de különösebb élményt azért nem jelent a kóstolgatásuk.
Az erdei iszalag – a borostyán mellett – a hazánkban kevés fajjal képviselt liánnövények egyike. Akár húsz méter magas fákra is felfut, de nem élősködő, azaz nem szívogatja a támasztónövény nedveit, hanem csak rajtuk felkanyarogva törekszik a fény felé. Kárt a magasban kifejlődő lombja okozhat, amely beárnyékolja a gazdanövényt, sőt a súlyánál fogva letörheti annak ágait.
A kertekben sok bosszúságot okozhat az iszalag, mert hajtásai gyorsan befonnak kerítést és bokrot, kiirtani pedig csak a makacs tő gyökerestül történő eltávolításával lehet. Mentségére szól, hogy fehér virágai kellemes illatúak.
A szagos müge és az erdőmester fagyi
Sásokra a tópartokon, lápokban, mocsarakban számítunk, pedig az erdőkben is előfordulnak. Az erdei sás és a zöldes sás jól szemlélteti a két nagy sáscsoport sajátosságait: előbbi külön füzérkékben neveli a termős és porzós virágokat, az utóbbi füzérkéiben pedig keverednek a virágok.
A kinézetükben füvekre emlékeztető sásokat könnyen azonosíthatjuk háromszög keresztmetszetű, belül tömör szárukról, különösen ha van a közelben például egy szintén erdőlakó egyvirágú gyöngyperje, amelynek szára, a füvekre jellemzően, hengeres és belül üreges (ún. szalmaszár). Az erdei szélfű a gyertyános tölgyesek jellegzetes faja, kora tavasszal virágzó kétlaki növény, azaz külön hím- és nőivarú példányai élnek.
Az aljnövényzetben népes csoportokat alkotó szagos müge alkalmat adott a ritka örvös levélállás bemutatására. A nyolc-tíz levél egy-egy „emeleten” fejlődik. Fehér, apró virágai – nevéből sejthetően – illatosak. Ez a faj szolgáltatja állítólag az erdőmester fagyi alapanyagát, de az erdészek az édességnél is jobban kedvelik, mert jelzi a tápanyagdús, jó termőhelyeket az erdőben.
A nagy bojtorján az a növény, amit minden laikus magabiztosan lapulevélnek nevez. Ismerősen csenghet neve a belőle készülő sampon miatt. A falgyom pedig olyan felépítésű, mint a csalán, csak nem szúr. A szélporzású növény sokszor falrepedésekből hajt ki, innen a furcsa hangzású elnevezés.
Ahol háborítatlanul él a tövises iglice
A séta végén elhagytuk az erdőt, és előbb a Zugligeti Libegő pályája alatt, majd egy réten a tisztások növényvilágával ismerkedtünk. A mezei és a ligeti zsálya az ajakosvirágúak közé tartozik. Négyélű szára segít a meghatározásában, de fűszerként nem ajánlott ezeknek a vadvirágoknak a használata.
A réti margitvirág, a szirti pereszlény, a sárkutyatej, a szümcső (nem elírás, tényleg ez a neve), a komlós lucerna, a baracklevelű harangvirág, a védett budai imola, a sárga szarvaskerep, az illatos kakukkfű vagy a csomós ebír mind a hegyvidéki rétek jellegzetes növénye. Most virágzik a lándzsás útifű, ez az ismert gyógynövény, amely a torokfájás tüneteit enyhítheti. A nagyvirágú lednek rózsaszín virágai pedig bármely kerti dísznövénynek becsületére válnának.
Szintén rózsaszín virágokat nevel a tövises iglice, amelynek kis bokrait egykor rendre kivágták a juhászok, hogy a szúrós növény ne akadályozza a legeltetést. Szerencsére a Tücsök-réten háborítatlanul élhet, számtalan színes vadvirággal osztozva a területen.
A program végére a résztvevők elfáradtak, a jegyzetfüzetek pedig megteltek. Ha valaki minden elhangzó fajnevet felírt, akkor három óra alatt nem kevesebb, mint ötven különböző őshonos növényt ismerhetett meg.
B. I.