Békaritkaság bújkál a Hegyvidéken

Számtalan fővárosi tavat vizsgálnak évek óta a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott "OTKA" projekt keretében. Dr. Andrew Hamer tudományos főmunkatárs és Horányi Júlia ökológiai szakértő kutatásának célja a kis víztestek feltérképezése, az urbanizáció, az inváziós halfajok és a szárazodó éghajlat hatásainak vizsgálata.

Ez utóbbi mostanában olyannyira kritikusan érinti a városi tavakat, hogy egy részükben már tavasszal sem találnak vizet a terepökológusok. A vizes élőhelyek eltűnése pedig súlyos veszteséget jelent a környék biodiverzitása és a lakosság számára sem közömbös ökológiai szolgáltatások terén egyaránt.

A hasmutogató unka

A kutatók a Béka-tavat is évente többször meglátogatják, terepi adatgyűjtéskor vizsgálják a víz minőségét, és rögzítik az ott látott-hallott fajokat, főleg a kétéltűeket. Ez a gerinces állatcsoport különösen érzékeny a vízre, hiszen legalább a szaporodáshoz mindegyiküknek pocsolyákra, kis tavakra van szüksége. Lárvaként és felnőtt életük során sok rovart – köztük szúnyoglárvát – fogyasztanak, és maguk is fontos táplálékforrást jelentenek elsősorban a hüllők és a madarak számára. Minden hazai fajuk védett, jelenlétük pedig jelzi egy élőhely ökológiai értékét.

A Béka-tóból a farkos kétéltűek közül a különösen nászidőszakban tetszetős pettyes gőte került elő, a békákat a világosbarna erdei béka képviselte – ez a faj a hazai békafélék ugróbajnoka –, és jelen van a közismert, de igazságtalanul nem közkedvelt barna varangy is, amely éjszakánként messzire elkóborol, táplálék után kutatva. A legérdekesebbnek azonban egy unka bizonyult.

Az unkák viszonylag kis termetű békák, amelyeknek két képviselője él Magyarországon. Akár egy nagyobb pocsolyában is felbukkannak; ha a víz egy-két hónapig megmarad, akkor sikeresen szaporodnak, az ebihalak is kifejlődnek. Táplálékként beérik a vízben élő rovarokkal, lárvákkal, csigákkal, de alkalmanként a szárazföldön is vadásznak. Kinézetre nem a legtetszetősebbek, mivel egyneműen barnás a bőrük – legalábbis a hátukon.

Ha veszélybe kerülnek, hanyatt vágják magukat, és megmutatják hasuk élénk színeit, ami általában sikeres manőver a madarakkal szemben, hiszen a váratlanul felvillanó piros, citrom- vagy narancssárga békahas a veszély érzetét kelti, és megóvja az unka életét. A vöröshasú unka a síkvidékek és dombvidékek lakója, a sárgahasú viszont a középhegységek magasabb régióit kedveli, így a két rokon faj egyedei ritkán keresztezik egymás útját.

A Béka-tóban mégis találkoztak, és az ösztönök gyorsan elmosták a faji határokat – erről tanúskodnak azok a nagyon ritka hibridek, amelyeket a Vízi Ökológiai Intézet szakértői találtak és azonosítottak. Bár nem készült DNS-vizsgálat, ami alapján teljes bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy a szülők valóban két külön fajt képviselnek, de a morfológiai bélyegek alapján egyértelmű a helyzet.

Rigó, cinke, pinty

A Béka-tó azonban nem csak az érdekes kétéltűek miatt ér meg egy látogatást. Az árnyas lombok alatt megbújó apró vízfelület békét áraszt, ahol érdemes elidőzni, hallgatni az inni érkező madarakat és rovarokat, esélyt adni egy szitakötő, netán kisemlős felbukkanásának. Némi szerencsével néhány perc alatt tiszteletét teheti a szégyenlős énekes rigó, beugorhat egy gyors fürdőzésre valamelyik cinkefaj vidám egyede, vagy ihat egy jót a színes erdei pinty.

Mindeközben a tó, látszólagos háborítatlansága ellenére, jól mutatja a vizes élőhelyeket érintő legégetőbb környezeti veszélyeket. Ha a Normafa Park munkatársai nem pótolnák rendszeresen a vizét (összegyűjtött csapadékvízzel), akkor minden ismert és ismeretlen lakójával együtt nyárra kiszáradna. A gondoskodás eredményeként azonban egész évben el lehet és érdemes is kirándulni a hangulatos tavacskához.

Barta István

Forrás és borítókép: Békaritkaság bujkál a Hegyvidéken | Hegyvidék újság