A Schwartzer Ferenc utca zöldítése
Az Árnyas Hegyvidék program első fejlesztési helyszíne a Schwartzer Ferenc utca, ahol egy utcafórum keretében közösségi tervezésre került sor a lehetséges zöldítési, árnyékolási és pihenési módszerekről. Az előzetes elképzelések szerint néhány parkolóhely felhasználásával nyílna lehetőség faültetésre és árnyékolt, növényeknek is helyet adó utcabútorok elhelyezésére, ám a pontos kialakításról a lakók dönthetnek. Az első közösségi tervezési alkalomról bővebb összefoglaló itt és itt olvasható.
A fejlesztést megelőző egyeztetések
A fejlesztés előkészítéséhez hírlevélben és plakátokon elérhető kérdőívezést végzett a Hegyvidéki Önkormányzat. Július elején pedig utcafórumot tartott az Önkormányzat az utcában, amelynek részleteiről ide kattintva olvashatnak többet.
A kérdőíves felmérés világosan mutatja, hogy a hegyvidéki lakosok elsősorban nem új fejlesztéseket, hanem a meglévő közterek alapvető rendbetételét, fenntartható gondozását és klímaalkalmazkodási szempontból tudatosabb kialakítását várják el az önkormányzattól.
A kérdőívet kitöltő 48 fő többsége a Hegyvidéken élő, aktív dolgozó, akik többféle módon is kötődnek a kerülethez. A válaszadók megkülönböztetik a közterületek tervezési színvonalát és azok fenntartási állapotát: míg előbbivel részben elégedettek, utóbbit súlyos kritikával illetik. A közterületek tisztaságával, karbantartottságával kapcsolatban általános elégedetlenség tapasztalható. Ugyanakkor a lakók nagyra értékelik a kerület zöld jellegét, különösen a fasorokat, parkokat és játszótereket.
A válaszadók javaslatai közt gyakran szerepelt több fa ültetése, virágosítás, valamint padok és árnyékos pihenőhelyek létesítése. A klímaváltozással összefüggésben a legnagyobb kihívásnak a hőhullámokat, az árnyékhiányt és a zöldfelületek elégtelenségét tartják. A legfontosabb elvárások a klímatudatos utcabútorokkal szemben az árnyékolás, az ivóvíz biztosítása és az eső elleni védelem. A közterületet leggyakrabban közlekedésre, pihenésre és sportolásra használják, így ezek minősége közvetlenül hat az életminőségre. A Normafa messze a legnépszerűbb közterület, amit a Városmajor park és a Királyhágó tér követ.
Az egyeztetések eredménye
A közösségi tervezési alkalom, valamint a beérkező vélemények alapján valósul meg egy hűsülő sziget a Kék Golyó utca és a Schwartzer Ferenc utca kereszteződéséhez közel, a páros oldalon, kettő parkolóhely területén. Emellett a páratlan oldalon négy parkolóhely kerül felhasználásra zöldterület létrehozásához. Mivel az ültetési időszak és a burkolatbontás ősszel esedékes, először dézsás növények kerülnek itt elhelyezésre a nyár folyamán. Az őszig tartó teszt időszak előnye, hogy megtapasztalható a tényleges használata az utca új elemeinek és véglegesítés előtt lesz még lehetőség kiküszöbölni az esetleges hibákat.
A dézsák 2025. július 31-én és az utcabútor 2025. augusztus 6-án és 7-én kerülnek kihelyezésre.
Az utcabútor látványtervei: