LAKÓINK KÜLDTÉK - FÁK A HEGYVIDÉKEN

Hársfa Dezső

A Vércse utcában található fa „párját, ami mellette állt, a II. VH-ban halálos találat érte, a repeszek, vagy egyéb szilánkok, amik pedig Őt érték, arcot formáltak a törzsére.” /Flaskay Anna/

Vadgesztenyefa a Kék Golyó utcában

„A fa történetét a házunkban élő kilencven éves Tomcsányi Tiborné (született Schmeisz Erika) mondta el. Eszerint nagyszülei az 1900-as évek elején költöztek az akkoriban épült házba, nagyjából egyidőben a Bárdos családdal. Schmeisz Erika édesapja, Schmeisz Béla (szül. 1898, később Dr. Schmeisz Béla orvos) és a fiatal Bárdos Lajos (szül. 1899, később zeneszerző) együtt nőttek fel, s az akkor tíz éves kor körül lévő fiúk a ház kertjében elültettek egy portyázásukról hozott vadgesztenyét. A mag megeredt, növekedésnek indult, mára bő 25 m magasra nőtt, s kora jóval 100 év felett van.” /Lilienberg Sándor/

Öreg tölgyfa a Lidérc lépcsőnél

„A csodálatos faóriás már a negyvenes években nagyméretű volt, a korabeli turistakönyvekben eligazodási pontként szolgált és a törzsén a különféle turista útvonalak jelei voltak felfestve. Amikor még a Magas út és környékének lakói az 59-es villamos végállomásától gyalogosan közlekedtek az Irhás Árok és a Pösinger major felé, a meredek Lidérc lépcsőt használták rendszeresen. Felérve a lépcső tetejére a tölgyfa tövénél kialakított természetes padkán pihenték ki az itt közlekedők az út fáradalmait, itt beszélgettek az élet mindennapi dolgairól, az iskolából jövő gyerekek itt dobták le a táskájukat és fújták ki magukat. Az egykor bőven termő gyümölcsösök sváb tulajdonosai, elsősorban az asszonyok nagy kosarakban gyalog vitték ízletes gyümölcseiket a közeli piacokra, és hazafelé már az üres kosarakkal a meredek Lidérc lépcsőt megmászva a tölgyfánál pihentek meg egy rövid időre. A tölgyfa ekkor teljesen védett helyen állt: mögötte a mezőőri lak faléces kerítése húzódott, előtte pedig csak egy keskeny ösvény vezetett, a Lidérc lépcső akkor még csak kockakövekből volt megépítve.” /Gergely Katalin/

Chillei araukária

A Sárospatak úton található chillei araukária fát a kerttulajdonosok 1991-ben ültették. „Magassága kb. 6-7 m, jelenleg 20 termést nevel.” /Z. Szabó Lászlóné/

Európai ciprus

A Tusnádi utca egyik társasházának kertjében található európai ciprus (Cupressus sempervirens) több mint 40 éves, magassága kb. 14 m. „Mi a feleségemmel 52 éve lakunk itt. Először egy, a Keszthelyi Agráregyetemről kapott cserepes példány ültetésével próbálkoztunk, de a rossz helyre való ültetés nem hozott jó eredményt. Azután magról neveltem egy példányt és a házunk délkeleti oldalára ültetve lett a kertünk egyik meghatározó szép fája.” /Batiz Zoltánék/

Istenhegyi vén diófa

„Sok-sok diófa pompázott a múlt században a hegyvidéki gyümölcsösökben – nem véletlenül lett a domboldal alsó részének Diósárok a neve, - de sajnos, ezekből ma már csak elvétve lehet egyet-egyet felfedezni. Ezek egyike a Trencséni utca 42. hátsó kertjében álló háromnegyed évszázados kedves diófa, amely az utcáról nem is látható, mert a ház eltakarja. Ez a fa „a budai hegyvidék egykori gyümölcsöseinek egyik utolsó hírmondója”, a Hegyvidék történelmének tanúja, családunk négy generációjának enyhet adó hű társa, a házban éppen növekedő gyermekeknek hintatartója és mászókája.

A múlt század első felében a Trencséni utca kis családi- és hétvégi házainak kertjei lefelé a Fogaskerekű pályájáig, felfelé a Zsolna utcáig nyúltak.  A 40-es évek elején azonban megkezdődött az emeletes házak építése, ami a kertek fokozatos csökkenését is jelentette. Az 1942-ben a 42. szám alsó részén épített háromszintes társasház az elsők közé tartozott. A ház mögötti kertben azonban több fa megmaradt, köztük két - egy pusztuló öreg-, mellette meg egy, talán belőle sarjadzó csemete diófa.

A kert és a diófák megúszták Budapest ostromát, a ház nem: az ostrom alatt több belövés és bombatalálat is érte. A romos ház lakásaiban pedig évtizedekig tartó, többszörös társbérleteket hozott létre a szükség. Én 1947-ben, 11 évesen, kerültem ide édesanyámmal, miután régi lakásunkból kitettek. A diófát tekintettem otthonomnak, ahova bújhattam a valóság elől.

A következő években az öreg fa kiszáradt, 1956-ot már nem érte meg. A megmaradt cseperedő fiatal fát pedig börtönből szabadult idős apám kezdte el ápolni és gondozni. Apám 1944 előtt Horthy hadseregének ezredese volt, és a háborúban való részvételéért rárótt - 12 évig tartó - hadi- és politikai fogsága a forradalom alatt járt le. Gyógyír volt számára a kertészkedés.

Ez nem mindenkinek adatott meg. A kert Zsolnai utcai - még gyümölcsös - részének a gazdáját a forradalomban való fegyveres részvételéért 1956 után fogták el. Mindenét elkobozták, őt magát kivégezték. A gyümölcsöst hamar beépítették.

1972 után lehetőségünk nyílt a társbérletből való megszabadulásra és lakásunk megvásárlására, 1985-ben az egész romos ház tatarozására. A terebélyesedő diófát gyermekeim, és gyermekeim gyermekei vették birtokukba.” /Tapasztó Jánosné/

Óriás törökmogyoró

„Itt a Hegyvidéken található ország legnagyobb fái közt is nyilvántartott óriási méretű törökmogyoró. A Béla király úton, a forrás előtt elhelyezkedő üres telken áll, ferdén szemben a Gyögy Aladár út torkolatával. Méretei hatalmasok, szinte törpének érzi mellette magát az ember. Több, vastag, méteres átmérőjű törzse van (lehet, hogy több fa is összenőtt), koronája hatalmas, tetejét szinte nem is látni.” /Balogh Emil/

Hatalmas vérbükk a Vöröskő utcában

„A kertemben van egy hatalmas vérbükk fa. Én 77 éves vagyok és születésem óta itt élek. Már gyerekkoromban is legalább két emelet magas volt a fa, biztos van 100-120 éves.” /Fekete Mihály/

 

Tölgyfák az Ördög-orom területén

Az Ördög-orom tanösvényen, a 2-es és 3-as megálló között fényképezte le a lakónk le ezt a tölgyfa “testvérpárt”. /Nagy Laura/

 

Gyógyhárs

A kb. 45 éves gyógy-hársfa „törzsét már csak két ember tudja átkarolni, talán a képeken ez nem tűnik ki. 2023-ban sajnos kicsit meg kellett csonkítani, mert a telken lévő hátsó, B-épület vakolatát súrolta. A csodás fa azonban öngyógyította magát, ezért a képeken nem látszik, hogy picit foghíjas a ház fal felőli oldalán. Magasságban már jócskán túlhaladta a háromszintes épületünk tetejét. Több évtizede szüretelem júniusban a virágát és termését, nagy hasznát vettem az influenzás időkben teának főzve.” /Benedek Ágnes/